Thursday, March 23, 2006
A negyedik hétvége - Belváros
Péntek
Arra már sikerült rájönni, hogy mexikóiak rendkívül szeretnek megígérni dolgokat. A péntek esti bulimeghívásnak is hasonló sorsa lett, mint a Teotihuacanba való autózásnak.
De nem is baj, mert közben jött egy újabb, a project egyik részének lezárásét ünnepelendő, volt egy céges vacsi.
Ez jót is tett, egy kicsit legalább közelebb kerültünk a kollégákoz. Bent nem valami nyitottak. Nagyon jól sikeredett az egész. Az étterem egy plázában volt, de nagyon elegáns volt. Az étel finom volt, még az előétel tacos-on sem éreztem azt a tipikus kukorica ízt, és két zenész banda is húzta a nótákat. Az asztaltársaság két beszélgetésre oszlott. Valamit észrevettem, hogy pusmognak, de nem tulajonítottam nagy jelentőséget neki. Aztán egyszercsak felvonult az egyik banda az asztalunk mellé és elkezdtek énekelni, aztán jött egy pincér, egy szelet tortával rajta egy gyertyával. És nekem hozták. A dal amit énekeltek egy olyan dal, amit a szülinaposoknak énekelnek. Teljesen meghatódtam, olyan aranyosak voltak, minenki énekelte a zenészekkel és nagyon mosolyogtak.
A vicces része most jön a sztorinak, mert másnap mesélte Edina, hogy ez az egész szülinapozás ez nem is úgy volt, ahogy tűnik. Kiderült, hogy miközben mi a spanyol, a mexikói, az argentin spanyol különbözőségeiről beszélgettünnk, addig a másik beszélgetés arról folyt, hogy hogy szerezzük meg magunknak a zenészeket. Erre találta, ki Tania, hogy mondjuk azt, hogy valakinek szülinapja van, mert akkor idejönnek ingyen. És csakúgy mondta, hogy pl nekem legyen, merthogy én nem tudom, hogy miről beszélgetnek és majd jól meglepődöm. Utána mondták a többi magyarok, hogy nekem tényleg most van a szülinapom. (Végülis a nyolc napba benne voltak.), amin meg a többi nem magyar kollega lepődött meg.
Aztán volt ott egy olyan pincér, aki egy kalitkával mászkált. Nem értettem, ígyhát rögtön meg is kérdeztem, miért, erre a Christian (ő a project leader) oda is rendelte. Kiderült, hogy szerencse kártyákat húzó madár volt benne. (“Miért hagytad abba, Zakariás?… Önre fényes jövő vár. Pénz, hosszú utazás, hűség…”- gy.k. Minden egér szereti a sajtot)
Hét napig kell mindig magamnál tartanom, a cédulát és aztán széttépni.(gondolom ide sem irhatom le, hogy mi van benne) Különben az ellenkezője fog beteljesülni. Azt nagyon nem akarom… ;)
A vacsora után még tovább mentünk bulizni, egy szórakozóhelyre. Bárpult, alacsony asztalok, üvegfal, tánctér, színpad, no name együttes koncert meg dj. Semmi különös, mint otthon a táncos szórakozóhelyek. Csak itt a számok 75%-a helyi sláger, 5% Christina Aguilera, 10% többi amerikai együttes ami most divatos nálunk. Jó volt, ott voltunk egy másfél-két órát, így ½ 4 – re értünk haza.
Szombat
Megint szétszéledt a magyar csapat. Norbi elment Acapulcoba, Zoli a Guadalupe-i zarándokhelyet nézte meg, Edina, Réka meg én pedig a Chapultepec erdőbe mentünk. Ez kb a Városligettel analogizálható. Voltunk az Állatkertben is Nagyon sok és szép állat és növény van. Jól megtervezték, hogy a különböző éghajlathoz tartozó növények állatok egy helyen voltak mindenhol. Meg az elkerítést is valahogy úgy oldották meg hogy alig voltak ketrecek meg rácsok.
A szegény jegesmedvét azért nagyon sajnáltuk. Neki nem nagyon sikerült a természetes élőhelyének megfelelő körülményeket kialakítani.
Déltájban Réka is elindult Acapulcoba. Azután felmentünk a Chapultepec kastélyba. (Vajdahunyadvára dombon). Itt élt IV Miksa eszméletlen fényűzéssel. Csináltam egy-két képet a kilátásról. Szép, de az a baj, hogy pont az nem látszik, amit akartam volna lefényképezni: ameddig a szem ellát, a hegyeken túl még mindig Mexikóváros van, illetve a szmogfelhő, ami folyamaosan a város felett van.
Azután elkísértem Edinát a főtérre, most megnéztük a harangokat is. Az idegenvezetés során a hatalmas templom tetején kellett mászkálni. Végül nagyon kellett sietni, mert Edinának indult a gépe.
Hazafelé így egyedül kellett mennem, először mióta itt vagyunk. Természetesen nem sikerült csak egyszerűen kaland nélkül hazaérni.
Útközben leszólított egy helyi fiatalember, tíz-tizenöt perc félő válaszolgatás után már nem féltem attól, hogy molesztálni akarna. Nagyon rendes fickó, az a baja, hogy nyitottabb gondolkodása van az ottani átlagembereknél… az ő elmondása szerint neki nem elég csak dolgozni, meg tévét nézni…. Ki érti ezt? :)
Aztán a metron már csak annyi történt, hogy jól megfogdostak, meg a másik irányba indultam el az átszálláskor, de végül hazaértem egyben.
Zoli otthon volt már mire megérkeztem, vacsoráztunk, meg felhívtuk Orsit a főnökünket, hogy megérkezett-e már, meghogy akar-e menni még valahova aznap este.
Este Orsi átjött hozzánk, aztán elmentünk a Garibaldi térre, ami a Mariachikról híres. A Mariachik zenészek, jellemzően gitárosok. Egyenruhában vannak, egy együttes kb 6-7 főből áll, és pénzért elhúzzák az ember nótáját. Lehet szerenádot is kérni, mint mgtuduk ennek a tarifája kb 20 ezer forintnak megfelelő peso-tol indul. Körülbelül egyszerre olyan tizenöt banda lehet egyszerre ott. Van egy-két étterem is a tér szélén, de nem ültünk be, annál azért mindenki fáradtabb volt.
A vasárnap délutánt is ott kezdtük (délelőtt pihenő volt) hármasban, aztán megnéztük a Szépművészeti múzeumot. (Itt voltunk csütörtökön is egy klasszikus zenei koncerten, mert a cég kapott ingyenjegyeket, de csak minket érdekelt…)Aztán majdnem végigsétáltunk a Paseo de Reforma-n. Ez egy nagy sugárút tele parkkal meg szobrokkal. A leghíresebb az az Angel de Independencia (a függetlenség angyala) Közben persze teszteltük az utcai árusokat is. Láttunk virágvásárt is. Este amikor hazaértünk még vacsoráztunk egyet. Nem is tudtam, hogy szerertem a paella-t .(persze mert nem csípős és rizs van benne)
Érdekes volt még az Auditorio metromegállóban kiállítás volt a világ metróiról. Ott volt a budapesti is! :) , mint a negyedik legrégibb metrovonallal rendelkező város…
Egy gondom azért volt, fájt a torkom meg a fejem, és a száraz poros levegő nem esett túl jól, pláne hogy a szél is fújt. Mostmár iszom a meghűlés elleni porokat…még jó, hogy gondoltam erre is.
Arra már sikerült rájönni, hogy mexikóiak rendkívül szeretnek megígérni dolgokat. A péntek esti bulimeghívásnak is hasonló sorsa lett, mint a Teotihuacanba való autózásnak.
De nem is baj, mert közben jött egy újabb, a project egyik részének lezárásét ünnepelendő, volt egy céges vacsi.
Ez jót is tett, egy kicsit legalább közelebb kerültünk a kollégákoz. Bent nem valami nyitottak. Nagyon jól sikeredett az egész. Az étterem egy plázában volt, de nagyon elegáns volt. Az étel finom volt, még az előétel tacos-on sem éreztem azt a tipikus kukorica ízt, és két zenész banda is húzta a nótákat. Az asztaltársaság két beszélgetésre oszlott. Valamit észrevettem, hogy pusmognak, de nem tulajonítottam nagy jelentőséget neki. Aztán egyszercsak felvonult az egyik banda az asztalunk mellé és elkezdtek énekelni, aztán jött egy pincér, egy szelet tortával rajta egy gyertyával. És nekem hozták. A dal amit énekeltek egy olyan dal, amit a szülinaposoknak énekelnek. Teljesen meghatódtam, olyan aranyosak voltak, minenki énekelte a zenészekkel és nagyon mosolyogtak.
A vicces része most jön a sztorinak, mert másnap mesélte Edina, hogy ez az egész szülinapozás ez nem is úgy volt, ahogy tűnik. Kiderült, hogy miközben mi a spanyol, a mexikói, az argentin spanyol különbözőségeiről beszélgettünnk, addig a másik beszélgetés arról folyt, hogy hogy szerezzük meg magunknak a zenészeket. Erre találta, ki Tania, hogy mondjuk azt, hogy valakinek szülinapja van, mert akkor idejönnek ingyen. És csakúgy mondta, hogy pl nekem legyen, merthogy én nem tudom, hogy miről beszélgetnek és majd jól meglepődöm. Utána mondták a többi magyarok, hogy nekem tényleg most van a szülinapom. (Végülis a nyolc napba benne voltak.), amin meg a többi nem magyar kollega lepődött meg.
Aztán volt ott egy olyan pincér, aki egy kalitkával mászkált. Nem értettem, ígyhát rögtön meg is kérdeztem, miért, erre a Christian (ő a project leader) oda is rendelte. Kiderült, hogy szerencse kártyákat húzó madár volt benne. (“Miért hagytad abba, Zakariás?… Önre fényes jövő vár. Pénz, hosszú utazás, hűség…”- gy.k. Minden egér szereti a sajtot)
Hét napig kell mindig magamnál tartanom, a cédulát és aztán széttépni.(gondolom ide sem irhatom le, hogy mi van benne) Különben az ellenkezője fog beteljesülni. Azt nagyon nem akarom… ;)
A vacsora után még tovább mentünk bulizni, egy szórakozóhelyre. Bárpult, alacsony asztalok, üvegfal, tánctér, színpad, no name együttes koncert meg dj. Semmi különös, mint otthon a táncos szórakozóhelyek. Csak itt a számok 75%-a helyi sláger, 5% Christina Aguilera, 10% többi amerikai együttes ami most divatos nálunk. Jó volt, ott voltunk egy másfél-két órát, így ½ 4 – re értünk haza.
Szombat
Megint szétszéledt a magyar csapat. Norbi elment Acapulcoba, Zoli a Guadalupe-i zarándokhelyet nézte meg, Edina, Réka meg én pedig a Chapultepec erdőbe mentünk. Ez kb a Városligettel analogizálható. Voltunk az Állatkertben is Nagyon sok és szép állat és növény van. Jól megtervezték, hogy a különböző éghajlathoz tartozó növények állatok egy helyen voltak mindenhol. Meg az elkerítést is valahogy úgy oldották meg hogy alig voltak ketrecek meg rácsok.
A szegény jegesmedvét azért nagyon sajnáltuk. Neki nem nagyon sikerült a természetes élőhelyének megfelelő körülményeket kialakítani.
Déltájban Réka is elindult Acapulcoba. Azután felmentünk a Chapultepec kastélyba. (Vajdahunyadvára dombon). Itt élt IV Miksa eszméletlen fényűzéssel. Csináltam egy-két képet a kilátásról. Szép, de az a baj, hogy pont az nem látszik, amit akartam volna lefényképezni: ameddig a szem ellát, a hegyeken túl még mindig Mexikóváros van, illetve a szmogfelhő, ami folyamaosan a város felett van.
Azután elkísértem Edinát a főtérre, most megnéztük a harangokat is. Az idegenvezetés során a hatalmas templom tetején kellett mászkálni. Végül nagyon kellett sietni, mert Edinának indult a gépe.
Hazafelé így egyedül kellett mennem, először mióta itt vagyunk. Természetesen nem sikerült csak egyszerűen kaland nélkül hazaérni.
Útközben leszólított egy helyi fiatalember, tíz-tizenöt perc félő válaszolgatás után már nem féltem attól, hogy molesztálni akarna. Nagyon rendes fickó, az a baja, hogy nyitottabb gondolkodása van az ottani átlagembereknél… az ő elmondása szerint neki nem elég csak dolgozni, meg tévét nézni…. Ki érti ezt? :)
Aztán a metron már csak annyi történt, hogy jól megfogdostak, meg a másik irányba indultam el az átszálláskor, de végül hazaértem egyben.
Zoli otthon volt már mire megérkeztem, vacsoráztunk, meg felhívtuk Orsit a főnökünket, hogy megérkezett-e már, meghogy akar-e menni még valahova aznap este.
Este Orsi átjött hozzánk, aztán elmentünk a Garibaldi térre, ami a Mariachikról híres. A Mariachik zenészek, jellemzően gitárosok. Egyenruhában vannak, egy együttes kb 6-7 főből áll, és pénzért elhúzzák az ember nótáját. Lehet szerenádot is kérni, mint mgtuduk ennek a tarifája kb 20 ezer forintnak megfelelő peso-tol indul. Körülbelül egyszerre olyan tizenöt banda lehet egyszerre ott. Van egy-két étterem is a tér szélén, de nem ültünk be, annál azért mindenki fáradtabb volt.
A vasárnap délutánt is ott kezdtük (délelőtt pihenő volt) hármasban, aztán megnéztük a Szépművészeti múzeumot. (Itt voltunk csütörtökön is egy klasszikus zenei koncerten, mert a cég kapott ingyenjegyeket, de csak minket érdekelt…)Aztán majdnem végigsétáltunk a Paseo de Reforma-n. Ez egy nagy sugárút tele parkkal meg szobrokkal. A leghíresebb az az Angel de Independencia (a függetlenség angyala) Közben persze teszteltük az utcai árusokat is. Láttunk virágvásárt is. Este amikor hazaértünk még vacsoráztunk egyet. Nem is tudtam, hogy szerertem a paella-t .(persze mert nem csípős és rizs van benne)
Érdekes volt még az Auditorio metromegállóban kiállítás volt a világ metróiról. Ott volt a budapesti is! :) , mint a negyedik legrégibb metrovonallal rendelkező város…
Egy gondom azért volt, fájt a torkom meg a fejem, és a száraz poros levegő nem esett túl jól, pláne hogy a szél is fújt. Mostmár iszom a meghűlés elleni porokat…még jó, hogy gondoltam erre is.
Sajnos a képekre most még nincs időm, majd hétvégén talán.
Képek:
Képek:
# posted by Barbi @ 11:39 AM 
