Barbi Mexikoban

Az úgy volt, hogy Sandra levisz minket, délután négykor indulnk az irodából. Vártunk-vártunk, közben dolgozunk egyszercsak azt kérdezte tőlem, hogy akkor levisz-e minket egy másik kollégánk? Kikerekedett rendesen a szemünk, mert ilyen fordulatra nem számítottunk. Valami munka ügy miatt volt ám a félretáncolás, de aztán szerencsére meggondolta magát. Még szerencse, mert különben el sem indultunk volna, mivel szállásunk sem volt folgalva. (Bözsiék pedig kijelentkeztek a hétvégére a szállodából)

Már Mexikóvárosban sikerült eltévednünk. Mindent egybevetve, jól kezdődött ez a hétvége is. Jó hosszú volt az út, körülbelül 6 órát mentünk egy megállással. Az autópályák nagyon jó minőségűek, a legtöbb helyen kétszer háromsávosak, ígyhát nagyon drágák. Nagyon sok a curva peligrosa (veszélyes kanyar-Sandra-nak nagyon tetszett ez a kis mókás egybeesés) és nagyon kevés a benzinkút, kevesebb, mint Horvátországban. Mondjuk tulajdonképp logikus is, hogy nem logikus olyan magasra benzinkutat építeni (pl 3100 m), bár, ha autópályát sikerült….

Még az irodában beszéltünk arról, hogy a két Zolit meg kellene valahogy különböztetni, valahogy szóba került hogy A Fülöp Zoli ahova spanyolra járt ott Miguel-nek hívták, mert ott is két Zoltán volt, a másikat Pedro-nak. Nekünk sem kellett több, jól rájuk is ragadt az új név.

Nagyon fáradtan érkeztünk meg. Elcsigázottan kerestünk valami szállodát, aztán az ár-érték arányt szem előtt tartva, bementünk egy utazási irodába, ahol nagy nehezen, további egy óra várakozás után kaptunk végre két szobát. Hamar kiderült, hogy a helyhiányról az Amcsik tehetnek, mert ezen a hétvégén kezdődött meg a tavaszi szünet időszaka.

Másnap reggel reggeli után lent voltunk a parton, ittunk kókusztejet, kókuszdióból (ez nem az a kókuszdió, ami mi gondolunk annak, pedig ezt is ugyanúgy hívják, csak nem szőrös). Folyamatosan ki voltunk téve a helyiek eladni akarásának, gondolom ez ilyen lehet, más tengerparti nyaralóhelyen. Nekem ez volt az első ilyen jellegű élményem. Engem azért nagyon sokkolt ez az erőszakoskodás, a második nap végére azért csak belejöttem ám az alkudozásba. Több kevesebb sikerrel vásároltam ezt-azt.
Este vacsora után még sétáltunk egyet, gondoltuk megnézzük milyen az a híres acapulcoi night life. Hááát… hogyismondjam, én nagyon másra számítottam. Szocreál neonfények, fehér kovácsoltvas szerű lovaskocsi,egy szerencsétlen pára húzza a rengetem autó között, lufival és karácsonyfa izzóval feldíszítve, szemetes utcák, szórakozóhely szórakozóhely hátán egymásba áthalló különböző dübörgő zenék. Tömény giccs és igénytelenség. Aztán elment a kedvünk a bulizástól. Volt ugyan olyan hely, ami állítólag jobb, de azért pedig rengeteg belépőt kellett volna fizetni és még a megelőző napi fáradság is közbejátszott.

A vasárnapi program is egész hasonló volt, banánoztunk (ez egy banán alakú kvázi úszógumi, amin ülni kell és kapaszkodni, mert egy motorcsónak húzza), meg befonattam a hajamat egy aranyos nénivel 50 peso-ért acapulco style-ra.

Meg kell vallani, hogy nem is szépen itt a lányok… tényleg. Magunkon kívül ;) maximum tízet, ha láttam. De olyat, mint a sorozatokban, egyet sem. Belegondolva nagy munka lehetett összeválogatni a statisztákat.Végülis, a táj gyönyörű, a víz fantasztikus volt, nagyon jól esett februárban süttetni a hasam a nappal, tudván hogy otthon esik a hó. (már fel sem tudjuk fogni). A többi dolog giccs és sznobizmus. Hazafelé jövet a kocsiban a naplementéig fotózgattam a tájat..az elragadó volt.